Harmincharmadik fejezet

A Booster arcán ülő, határozottan örömteli kifejezés azokat a régebbi, kínos helyzeteket juttatta eszembe, amikor sikerült zavarba hoznia a feleségem előtt. Miután azonban szem- és fültanúk nélkül, kettesben tartózkodtunk az irodájában, gyanítottam, hogy a kaján káröröm valaki másnak szól. Amint beléptem az ajtón, magához intett, és odaszólt nekem:

- Gyere csak, találtam valamit!

Mialatt közeledtem felé, megnyomott egy gombot a számítógépe billentyűzetén, és az asztali holovetítő felett felderengett egy koréliai korvett háromdimenziós képe.

- Ez a kép abból az adathalomból származik - magyarázta Booster -, amit te gyűjtöttél be, mialatt kihoztad a Tinta Blue Sevent a csapdából. A válaszjeladója szerint ez itt a Captain’ Ladder nevezetű egység.

- Eddig értelek - feleltem bólogatva-, de meg kell jegyeznem, ezt a bizonyos jelet kétségkívül ehhez az egyetlen támadáshoz használták fel.

- Egy huttnak magyarázod, hogyan kell fűszert csempészni? - förmedt rám Booster. - Drága fiam, én már akkor cserélgettem a válaszjeladókat a hajókban, amikor az apád még csak nem is tervezte, hogy gyermeket vállal. Na, mindegy. A lényeg, hogy egy hajót nem csupán a jeladója alapján lehet azonosítani. Menekülés közben egész jó adatokat gyűjtöttél be ahhoz, hogy az embereim lefuttassanak egy spektrumanalízist a hajók fény alatti hajtóművének ionkibocsátásáról. Ezek az értékek teljesen egyediek minden hajónál. És persze össze lehet vetni őket a korábban rögzített értékekkel.

- És találtatok egyezést?

Booster bólintott, és megnyomott egy másik billentyűt a számítógépén. Az első mellett egy második korvett képe jelent meg a holovetítő felett, és mindkettő lassan forgott, hogy minden oldalról megnézhessük.

- Ez itt a Backstab - közölte elégedetten Booster.

Néhány pillanatig a szememet lehunyva töprengtem, majd bevallottam:

- Ismerős a név, de nem tudom hová tenni.

- A Khuiumin-rendszerben állomásozó Eyttyrmin Batiiv kalózon tulajdonába tartozott - magyarázta az apósom. - Egy birodalmi hadművelet során csaknem teljesen felszámolták őket. A kilencezer kalózból alig háromszáz vészelte át a csapást. Jacob Nive, a Backstab kapitánya lett a bandavezér. A Túlélők, tudniillik így hívják magukat, rövid időre elszegődtek zsoldosnak, meg talán kereskedtek is egy kicsit, és valahányszor tehették, odavágtak egyet a birodalmiaknak. De aztán a Császár halála után visszatértek a kalózkodáshoz, és a Nive által bevezetett fegyelem fellazult. Manapság az Invidek közé tartoznak, és közülük kerülnek ki Tavira legjobb karompilótái.

Megsimogattam a szakállamat, és bólogatva megjegyeztem:

- Ha valaki túlélte azt a tömegmészárlást, annak csakugyan kiválónak kell lennie. Most már értem, hogy Tavira miért szövetkeze velük. Van valami ötleted, hogy hol vannak most?

- Egész jó ötletem van - felelte vigyorogva Booster. - A birodalmiak támadása után a Khuiumin-rendszer túl veszélyessé vált számukra, így aztán a munkaadójuk közelében fészkelték be magukat. Most viszont, miután kiderült, hogy Nal Hutta az egyik legfontosabb bázisuk, Nive és a bandája visszatértek a Khuiumin-rendszerbe, és annak negyedik bolygóján vertek tanyát. Számos nagyobb hajó legénysége is oda tette át a székhelyét, aminek nyomán gyanítom, hogy az az új Invid-bázis.

Rátámaszkodtam az íróasztal előtt álló szék háttámlájára, és megkérdeztem:

- Miután a birodalmiak alaposan megszórták a kalózokat, sokan elhagyták azt a bolygót, igaz?

- Igen, így történt - erősítette meg feltevésemet az apósom. - Leszámítva azokat, akik nem engedhették meg maguknak a költözéssel járó költségeket, és persze azokat, akik nem engedhették meg maguknak, hogy meglássák őket egy civilizáltabb világon. Aztán, a kalózok visszatérése után lassú fejlődés indult be - gonosz vigyorra húzta a száját, és hozzátette: - Azt tervezem, hogy beállok föléjük a Venture-rel, megfenyegetem őket, hogy eltörlöm a föld színéről a városaikat, és addig nem tágítok, amíg nem adják ki Miraxot.

- Ezt nem gondolod komolyan - dörmögtem rosszat sejtve.

- Nézd, Corran, az Eyttyrmin Batiiv kalózcsapat majdnem teljesen megsemmisült, amikor két Victory-osztályú birodalmi csillagromboló beledöngölte őket a talajba. Mármost a Venture pontosan Úgy néz ki, mint egy birodalmi csillagromboló. Amint meglátják, nyomban összeomlanak.

- Szerintem el kéne felejteni ezt a tervet - feleltem óvatosan. - Nem hiszem, hogy tudják, hol van Mirax, azt viszont hiszem, hogy rajtuk keresztül eljutunk hozzá.

Booster hátradőlt, felrakta csizmába bújtatott lábát az asztalra, és komoran megszólalt:

- Szóval azt tervezed, hogy besétálsz oda, felteszel pár kérdést, begyűjtesz pár választ, aztán csak úgy lelépsz? Ezt nem hiszem el... képtelenség, hogy az apád egy ennyire ostoba kölyköt nemzett...

Mordultam egyet, de nyomban elfojtottam az ingerültségemet, és higgadtan feleltem:

- Először is, nem vagyok ostoba, és ezt te is tudod. Másodszor, én nem oktatlak ki a válaszjeladókról, cserébe te se oktass ki arról, hogyan kell beépülni egy bűnszervezetbe.

Booster feltartotta mindkét kezét, és fejet hajtva válaszolt:

- Elismerem, rengeteg a tapasztalatod, és eddig csak oda nem épültél be, ahová nem akartál. Csakhogy ezek a kalózok nem kezdők. Kemények, aljasak és minden bájtjuk a helyén van, jól elzárva. Azt nem tudom, hogy jobb vagy rosszabb pilóták nálad, de legalább annyi repült órájuk van, mint neked, és legalább annyi órát töltöttek űrcsatában, mint te. Az Invidek táplálékláncának csúcsán vannak, így aztán nem lesz egyszerű dolgod.

- Hát akkor csak annyi a feladat, hogy nekem is keményebbnek kell lennem - jelentettem ki, azzal felálltam, rákacsintottam az apósomra, és hozzátettem: - Ne aggódj, Booster. Tudom, hogyan puhíthatom meg őket. Viszek Jacob Nive-nak egy szép ajándékot, és ő boldogan befogad a csapatába.

A Khuiumin-rendszer negyedik bolygóját Courkrus-nak hívták, hogy miért, azt csak azok tudták, akik annak idején, réges-régen letelepedtek itt. A legnagyobb, Vlarnya nevezetű város felé repültem, amely messziről nézve úgy nézett ki, mintha az éjszaka folyamán őrült utcabált rendeztek volna benne, csakhogy ezt a mulatságot homokvihar félbeszakította. Maga a bolygó nem volt teljesen sivár, de Vlarnya környékén általában szárazság uralkodott. Az öntözésnek és a modern mezőgazdasági eljárásoknak köszönhetően régebben számtalan tanya akadt a közelben, amelyek ellátták élelmiszerel a városlakókat, ám a kalózok távozása után a gazdaság összeomlott, és a vidék poros, terméketlen katlanná silányult.

Ugyanakkor ebben a katlanban űrkikötő működött, így aztán ezt vettem célba. Nem vesztegettem az időmet arra, hogy leszállási engedélyt kérjek. Egyszerűen csak elhúztam az irányítótorony felett, kiválasztottam egy leszállópályát, és letettem rá a kompomat. A felbukkanásom alighanem megijesztett pár alakot, de mert pontosan ez volt a manőver célja, örültem a hatásnak. Lekapcsoltam a Tinta Blue Hét hajtóműveit, kinyitottam a zsilipet, kiléptem a pilótafülkéből, és bevettem magam a Premier-kabinba. Pillanatokkal később kerítettem egy üveg lomin-sört, aztán a helyi holocsatornák műsorát néztem az ülésem elé épített holovetítőn.

Indulás előtt megvitattuk Boosterrel, hogyan kéne kezelni a komp ellopását. Pocsékul éreztem magam, amiért elhoztam a gépet, de nem küldhettem üzenetet Siolle-nak, hogy elmagyarázzam a helvzetett, mert akkor ő lefújta volna a körözést, és azzal megsemmisítette volna az álcámat. Végül abban állapodtunk meg, hogy Booster értesíti a történtekről a nagyapámat, és majd ő fogja eldönteni, hogy mi legyen a következő lépés.

Nem kellett hozzá sok idő, és legalább fél tucat, sugárvetőt lóbáló Túlélő rontott be az utastérbe. Rájuk vigyorogtam, megemeltem feléjük a sörömet, és fenékig ürítettem a poharat. Ők ezt nem találni ták annyira szórakoztatónak, mint én, így aztán kirángattak a kompból, végigvonszoltak az utcákon egy épületig, amely leomlott bal szárnya ellenére is lenyűgöző látványt nyújtott. A kalózok felhúztak néhány lépcsősoron, és bevezettek egy tágas irodába, ahol minden ceremónia nélkül lenyomtak egy székre, és az íróasztalra dobták az azonosító kártyámat.

Ezt követően a kísérőim két főt leszámítva visszavonultak az ajtóhoz, én pedig szemügyre vettem a velem szemben ülő, illetve álló alakokat, a két férfit és a nőt. Az ülő férfiben azonnal felismertem Jacob Nive-ot. A magas, széles vállú alak vastag fonatba fogta összze szőke haját, és egész megjelenésében a kalandfilmekben látható, jóképű, jóvágású kalózfigurákra hasonlított. Ám én abból a közelségből jól láttam a halvány sebeket az arcán - régi csaták megannyi emlékét. Ettől függetlenül érdekesnek, sőt vonzónak találtam őt. Találkoztam már a fajtájának más egyedeivel, és tudtam, hogy egész elbűvölőek is tudnak lenni.

A Nive mellett álló nő legalább olyan magas volt, mint Lando Calrissian, és a bőre még sötétebb barna, mint Landóé. Egészen rövidre vágatta éjfekete haját, sötét szeméből értelmes és élénk tekintet sugárzott. Kimondottan kellemes látványt nyújtott, azt leszámítva, hogy a jobb karját műbőrrel bevont mechanikus szerkezet helyettesítette. A műkar halkan kattogott, mialatt a nő - türelmetlensége biztos jeleként - fel és alá pörgetett az ujjai között egy háromszög alakú kreditet.

A harmadik személy mintha magába szívta volna mindazt a nyugtalanságot, amit a nő kiégetett magából idegesítő játékával. A fickó még Nive-nál is magasabb volt - vagyis legalább egy fejjel magasabb, és harminc százalékkal nehezebb lehetett, mint én. A kapitányhoz hasonlóan jó kiállású, jóképű alakról lerítt, hogy tökéletesen tudatában van előnyös külsejének. Egyenes szálú haja a válla alá ért, és olyan feketében játszott, hogy szinte kéknek tűnt, míg valamivel világosabb árnyalatú, kék szeme kimondottan fagyosnak hatott. Az állát rövidre nyírt kecskeszakáll keretezte, míg keményre pödört bajsza félujjnyi hosszan meredt vízszintesen jobbra, illetve balra.

Nive végigmért, és nyugodt mozdulatokkal lehúzkodta a zubbonya ujját. Mindhárman a Khuiumin Túlélők egyenruháját viselték - vörös kézelőkkel ellátott, arannyal szegett középszürke zubbonyt, és oldalt aranycsíkkal díszített sötétszürke nadrágot -, ám az öltözetük jobb napokat is látott már. A szakadásokat aranycérnával, jókora öltésekkel javították ki, mintha így akarták volna jelezni a ruha viselőjének testén keletkezett sérülések helyét. Tekintetbe véve a Nive zubbonyán sárgálló keskeny sávokat, elcsodálkoztam azon, hogy a kapitány egyáltalán életben van, míg a nő jobb felkarján körülfutó varrás híven jelezte, hogy a műkar milyen magasra felér.

A kalózvezér belecsúsztatta személyi kártyámat a számítógépébe futó pillantásokat vetett a monitorán megjelenő adatokra, majd rám nézett, és megszólalt:

- Te vagy bolond vagy, Jenos Idanian, vagy öngyilkosságra készülsz. Mit akarsz itt azzal a komppal?

- Csupán merész vagyok - vágtam vissza mosolyogva, azzal hátradőltem a székemen, és átvetettem jobb lábamat a balon, vagyis úgy viselkedtem, mintha a saját irodámban lettem volna, és néni a kalózokéban. - Aztán meg, az embereid tettek egyet s mást, hogy megszerezzék a kompot, én meg úgy döntöttem, hogy elhozom neked.

- És most köszönetet vársz? - kérdezett közbe felröhögve a fekete hajú alak. - Szerinted mit kéne gondolnunk?

Vártam egy másodpercig, és a másik kettő arcára pillantottam, hogy leolvassam onnan a reakciójukat, majd ridegen meredtem az illetőre, és odaszóltam neki:

- Először is, kötve hiszem, hogy például te képes vagy gondolkodni. - Tüntetően Nive felé fordultam, és következő szavaimat hozzá intéztem: - Elnézést kérek, ha kellemetlenséget okoztam, de tény, hogy ti kínos kellemetlenséget okoztatok nekem. El kellett tűnnöm néhány ismerősöm szeme elől, és a támadásotokkal megakadályoztatok a szökésben. Így aztán elloptam a kompot, és hozzátok szöktem.

Nive elkomorult, és megkérdezte:

- Mi történt azzal a két emberrel, akiknek a kompon kellett volna lenniük?

- Az alacsonyabbik halott. Fegyvert szegezett rám, és kénytelen voltam megölni. A nagyobbik fickó egy barátomnál van. Ha nem jelentkezem nála meghatározott időközönként, végez a fogollyal. - Széttártam a kezemet, és hozzátettem: - Láthatjátok, nem vagyok annyira ostoba, mint amilyennek hittetek, vagy amilyennek ez a szép szál legény álmában reméli.

Nive a kezét felemelve elhallgattatta megszólalni készülő alárendeltjét, és megkérdezte:

- És miért hoztad el nekünk a kompot?

- Őszintén szólva, lenyűgözött a támadás - válaszoltam a széken előredőlve. - Láttam a HoloHálózat híradóit, a kompot még csak nem is említették. Sikeresen kifosztottátok a Palette-t és a Rainbow-t, és az Új Köztársaság flottája nem tett semmit, vagy nem tudott tenni semmit, hogy megállítson titeket. Ott voltam a Palette-n azzal a népséggel, így aztán tudom, hogy mekkora vagyont szedtetek el tőlük. Ma egy szervezet ilyen zökkenőmentesen képes végrehajtani egy ennyire nagyszabású hadműveletet, az feltétlenül kivívja az elismerésemet. És alighanem a segítségemet sem utasítja el... A fekete hajú férfi ezúttal nem tudta türtőztetni magát, és felcsattant:

- A segítségedet? Ugyan már! Mi a Khuiumin Túlélők vagyunk! Mi vagyunk az Invidek gerince! Honnan a Császár fekete szívéből gondolod, hogy szükségünk van rád?

Minden fogamat kivillantva, de a legkevésbé sem barátságosan mosolyogtam rá, és visszakérdeztem:

- Hát, megléptem előletek, nem igaz?

Erre már Nive és a nő is elmosolyodtak, méghozzá elég melegen. A nő tovább pörgette az érmét az ujjai között, és az iram egyre gyorsult.

- Szóval arra gondoltál, hogy felajánlod nekünk a szolgálataidat - állapította meg fojtott hangon. - Mint micsoda?

- Mint pilóta. Az azonosító kártyám adataiból kitűnik, hogy elboldogulok az összes géppel, amit ti használtok. Igaz, Trivadásszal még nem repültem, de gyorsan tanulok.

- Az én osztagomban nincs üres hely - jelentette ki a nő a fejét rázva.

- Csinálj egyet! - javasoltam, és a nagydarab fickóra bökve hozzátettem: - Mondjuk, átvehetném ennek a lelkes kezdőnek a helyét.

- Álmaidban, haver, álmaidban - morogta az illető.

- Nekem álom, neked rémálom - vágtam vissza.

Nive felkacagott, és jókedvű nevetésével megtörte az irodában uralkodó dermesztően fagyos hangulatot.

- Figyelj rám, Idanian - mondta aztán -, nálunk nem így működnek a dolgok. Ez a hölgy, Tyresi Gurtt kapitány vezeti az elitosztagunkat, a Bolt-osztagot. Tagjait a teljesítmény alapján választják meg, amennyiben megürül egy-egy hely. Ezt az urat, Remart Sasyru hadnagyot nemrég választották be ebbe a csapatba. A Trivadász-egységünkben van öt másik osztag, és ezekben akadnak üres helyek. A Rock-osztag talán tetszene neked. Mit szólsz hozzá, Remart?

- Egy senkivel több vagy kevesebb, oly mindegy nekik - közölte véleményét a hadnagy.

Megint csak sugárzó mosollyal fordultam felé, és odaszóltam neki:

- Élvezni fogom, amikor elpárologtatom a seggedet!

- Nem! - kurjantotta metszően éles hangon Nive. - Egy dolgot mindenképpen meg kell értened, Idanian, mégpedig azt, hogy a Túlélők nem harcolnak egymással. Ha valaki megtámadja vagy megöli valamelyik társát, az bajtársi bíróság elé kerül. Elítéljük, és ki végezzük. Mi nem vagyunk közönséges gyilkosok, mint a birodalmiak. Igen, kemények vagyunk és elszántak, de nem háborúzunk a saját társainkkal!

- Vettem az adást - feleltem fejet hajtva, majd Remartra pillantottam, és tudtam, hogy akármilyen törvények uralkodnak is a Túlélők soraiban, vigyáznom kell a hátamra. Visszanéztem a parancsnokra, és folytattam: - Nyilván ellenőrzitek majd az adataimat, és próbára tesztek egy Trivadásszal, de előre szólok, rá fogtok jönni,hogy kiválóan bánok a vadászgépekkel.

- Lehet, hogy így lesz - dünnyögte Nive, azzal felemelte a kezét, és meghallottam, hogy a hátam mögött a sugárvetők biztosítói semleges állásba kattannak. - Először viszont feltétlenül tudnom kell, hogyan találtál meg minket.

- A komp szenzoradatait elemezve az ionkibocsátása alapján sikerült azonosítanom a Backstabet - magyaráztam a vállamat vonogatva. - Aztán kérdezősködtem egy kicsit, és megtudtam, hogy a Túlélők ide vonultak vissza a Nal Huttától. A költözésetekről szóló] információk nem terjedtek el széles körben, de azért rájuk leheteti bukkanni. Néhány ismerősöm tartozott nekem némi szívességgel és behajtottam rajtuk az adósságot. Jut eszembe, kizárólag a kompban tárolt adatok alapján lehet összefüggésbe hozni titeket a leg utóbbi támadással, márpedig a gép most már nálatok van.

- Leszámítva azt a másolatot - jegyezte meg mosolyogva Nive amit a Birilt őrző barátodnál hagytál.

- Most, hogy felveted, csakugyan így van - ismertem el bólogatva. - Mint már említettem, nem vagyok ostoba.

- Remélem is - válaszolta Nive, azzal felállt, és kezet nyújtott. - Ha mégis az lennél, akkor azzal követted el életed legnagyobb ostobaságát, hogy idejöttél. Ami viszont jó benne, hogy ez lesz életed utolsó ostoba húzása.